Oldalak

2013. április 21., vasárnap

Zöldséges szelet rukkolás salátával


Tavaszi szelet néven tálaltak valami hasonló ételt a napközinkben. Még úgy is szerettem, ahogy ott készítették. Soha nem kérdeztem meg, a receptjét, egyike lett ez nálunk azoknak az ételeknek, melyeket úgy következtettem ki. Én nagyon szeretem, s elég változatosan lehet készíteni, attól függően, hogy éppen milyen zöldségünk van. Borsó, kukorica, sárgarépa – ez a leggyakoribb. De például karfiol, brokkoli,zöldbab, pritaminpaprika (most ezek jutnak eszembe) is nagyon jól felhasználótok ehhez az ételhez.
Hozzávalók: 80 dkg sertéskaraj vagy comb, 0,5 kg zöldborsó, 0,5 kg csemegekukorica (fagyasztott), 20 dkg sárgarépa apró kockákra vágva. 4 kisebb v. 2 nagyobb fej vöröshagyma, 4-6 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál olaj, 5-6 dl húsleves v. zöldségleves (alaplé), só, bors.
Elkészítése: A húst kis tenyérnyi szeletekre vágjuk, sóval, borssal, zúzott fokhagymával összekeverjük, állni hagyjuk. A vöröshagymát félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat. Beletesszük a hagymát, és kevergetve megpirítjuk. Kiszedjük a hagymát egy tűzálló tálba vagy magas falú tepsibe. A hagymás olajban a hússzeletek mindkét oldalát egy kicsit megpirítjuk, s a hagymára tesszük. A serpenyőben maradt olajban utoljára a zöldségeket forrósítjuk át, pároljuk egy kicsit a maradék fokhagymát is belezúzzuk, sózzuk, borsozzuk. Ráöntjük a húslevest, és a hagymához és a húshoz keverjük az egészet. A tűzálló tálat lefedjük. (a tetejével vagy alufóliával), s forró sütőben harminc percet sütjük.

Rukkolás saláta
Hozzávalók: Egy marék rukkola, néhány levél medvehagyma, egy fej zöldsaláta. 1 evőkanál mustár, 1 kávéskanál só, 1 kiskanál méz, 3 evőkanál olaj.
Elkészítése: A mustárt jól kikeverjük, s apránként hozzáadjuk az olajat, a sót, a mézet. Az így elkészített öntetbe alaposan beleforgatjuk a felaprózott zöldeket.

A zöldséges húshoz jó köret a párolt rizs, de aki figyel az ételtársításra, hagyja el az egyéb köretet, elég a saláta mellé. Az eMpszi étrendje szerint húsnapi étel.

U.i. A rukkola (borsmustár) és a medvehagyma is itt termett az udvarunkban. Két éve vettem pár rukkolapalántát a piacon, elültettem, aztán hagytam, éljen, ahogy tud. Szépen felmagzott, elszórta a magját, fütyült a hideg télre tavaly, idén a havas tavaszra, szépen szaporodik. A medvehagyma úgy került a kertbe, hogy egyszer a gyerekek szedtek nekem valahol. Aztán volt benne két-három gyökeres szál is, elültettem, s most van pár szál saját medvehagymám. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése