Oldalak

2011. december 29., csütörtök

Tárkonyos leves füstölt hússal


No, ezzel megint úgy jártam, mint annyi mással. Valamelyik főzős újságban olvastam hasonlót, de a rendelkezésemre álló idő alatt nem találtam meg, hogy hol is láttam. Aztán az emléknyomokból csináltam valamit. Egész jó lett. Főként olyan alkalmakkor fogom készíteni, amikor váratlanul kell valami tartalmasabb levest előállítanom. Füstölt hús, szalonna általában van itthon, aztán ezekkel egy óra sem kell, hogy húsos leves kerüljön az asztalra.

Hozzávalók: 10 dkg füstölt hús (pl. sonka), 5 dkg szalonna (úgy is mérhetjük, hogy pl. a sonkának a zsíros részéből 5 dkg, a húsából 10 dkg), 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér (esetleg egy-egy darab egyéb levesbe használatos zöldség), 2-3 babérlevél, néhány csipet szárított tárkony vagy néhány szál friss, 1 evőkanál tejföl.
Elkészítése: A szalonnát és a húst gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, először a szalonnát, majd ha már az kezd kiolvadni, a húst is átpirítjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát és aranyszínűre pirítjuk, ekkor a kis kockákra vágott leveszöldséget is hozzáadjuk, és egy ideig pároljuk. Hozzáadjuk a babérlevelet, a tárkonyt, borsozzuk, a sózással óvatosan bánjunk, mert a füstölt hús is sós. Felengedjük 1 liter vízzel, és lassú tűzön, fedő alatt kb. fél óra alatt készre főzzük. A fejfölt felhígítjuk állandó keverés mellett apránként hozzáadott levessel jól önthető sűrűségűre, majd beleöntjük a levesbe, és még egyszer forrásig melegítjük. Levesbetét nélkül is megállja a helyét.

Az eMpszi étrendjét követők mindenképpen mellőzzék a levesbetétet, így egyszerű húsnapi leveként fogyaszthatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése