Oldalak

2011. december 28., szerda

Gesztenyemártás


Ennek a mártásnak az alapanyaga rendre szaporodó kísérleteim egyike. Nevezzük mondjuk gesztenyegranulátumnak. Nagyon rövid az a szakasza az évnek, amikor jó minőségű, elfogadható árú gesztenyét lehet kapni. Azon gondolkoztam, hogy a fagyasztás mellett lehetne-e valahogy tartósítani a gesztenyét. Nyilván nem én találtam fel a spanyolviaszt, de megint az történt, hogy ahelyett, hogy utánanéztem volna mások tapasztalatainak, hozzáfogtam, hogy kipróbálja, abból mi lesz, ami nekem eszembe jutott. Megfőztem a gesztenyét csak úgy egyszerűen. Kereszt alakban bevágtam a héját, és bő vízben főztem kb. fél órát. Majd lehámoztam a megfőtt gesztenyét. (No, ez nem volt valami szórakoztató munka. Erre majd valami praktikus megoldást kell találnom.) A hámozott főtt gesztenyét húsdarálón ledaráltam, majd egy nagy tálcán szétterítettem, és naponta átkevergetve néhány nap alatt megszárítottam. Aztán befőttes üvegben őriztem mostanáig. Az első ötletem a felhasználásra ez a gesztenyemártás volt. Melyhez úgy fogtam hozzá, hogy 10 dekányit (a régi villany kávédarálóval) lisztté daráltam. És akkor most innen induljon a mártás receptje.

Hozzávalók: 5 dkg vaj, 10 dkg gesztenyeliszt (a fent leírtak szerint), 5 dl tej, só, a változathoz 1 narancs.
Elkészítése: A tejet feltesszük forrni, a vajat felolvasztjuk, és átforgatjuk benne a gesztenyelisztet, majd a forrni kezdő tejjel apránként állandó keverés közben felhígítjuk. Figyeljünk arra, hogy valóban apránként adjuk hozzá a tejet, hogy ne legyenek csomók a mártásunkban. Ízlés szerint sózzuk meg.

Naranccsal ízesítve is nagyon finom mártást kapunk. Ehhez nagyon alaposan mossunk le,  súroljuk le egy narancsot. Reszeljük le a héját, keverjük a mártásba, majd annyi levet is facsarjunk bele, amennyit a mártás sűrűsége még megenged. Nagyon finom pl. az aszalt szilvás pulyka mellé.

Örömmel venném azt az információt, hogy kereskedelmi forgalomban kapható-e az általam készített anyaghoz hasonló gesztenyeliszt. Meg az is nagyon érdekelne, hogy a magyar hagyomány szerint hogyan tartósították a gesztenyét (a mélyhűtés előtti időre gondolok). Jövőre az egyik tervem, hogy elmenjek valami gesztenyetermő helyre, mert be kell vallanom, hogy nem láttam még szelídgesztenyefát. 

Az eMpszi étrendje szerint nem éppen ideális étel, de mivel nem jóllakásra, hanem ízesítésre való, mértékkel bátran fogyasztható.

4 megjegyzés:

  1. Kapható gesztenyeliszt, de igen drága jószág, sajnos.

    Nálam most befőttbe átmentve vannak az eredetileg fagyasztott gesztenyék, miután cserben hagyott a fagyasztóm, és nem akartam (nem is tudtam volna) akkor azonnal felhasználni belőle mindent.

    VálaszTörlés
  2. Dulmina, ez is jól hangzik! Mármint az, hogy befőttként eltenni a gesztenyét. Leírtad, ugye? Jövő őszre készülni fogok a gesztenyetartósításra. Így is, úgyis fogok eltenni. Nálam ez az év a kezdet ebben a tartósítás műfajban. Eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, de most elkezdett érdekelni. :)

    VálaszTörlés
  3. Lehet kapni bióboltokban gesztenyelisztet, azt friss gesztenyéből készítik, és szárítás után őrlik. Fél kg 1750 Ft körül van, legalábbis legutóbb úgy rémlik ennyiért láttam.
    A közeledben Zengővárkonyban van nagy szelídgesztenyés, de ha csak 1 fára vagy kiváncsi itt is megmutathatom. :):) Nálunk van a parkban egy db. :):)

    VálaszTörlés
  4. Vízicsibe, köszönöm az információkat. Ha eljön az ősz, igyekszem majd minél többet megtekinteni, lehetőleg több helyszínen. :)))))))))

    VálaszTörlés