Oldalak

2011. április 21., csütörtök

111. Gyümölcsnap és nagypéntek



Nagypéntek az év elsőszámú böjti napja. Itt a blogban gyümölcsnap. Legyen itt ez most minél egyszerűbb. Legyen ez most három alma. 

Mit is írhatnék ma? A keresztény világban a megváltáshoz vezető szenvedés útja a nagypéntek. Jézus keresztútja, mely a húsvéti feltámadáshoz vezet. A szenvedésről, a szenvedés értelméről elmélkedni nem túl hálás feladat. Ugyan ki lenne, aki szenvedni szeret? Nem is lenne az normális dolog. De a szenvedésnek mégis megvan a maga helye, szerepe az életünkben. A fájdalomérzékelő képességünk teszi lehetővé, hogy éljünk ebben a világban. Elveszíteni ezt a képességet életveszélyes. A fájdalom olyan, mint egy útjelző vagy villanypásztor. Kereteken belül tart. Ha letérsz az élhető útról, az fáj. A fájdalom visszaterel. A fájdalom jelezi az irányt, ha fájdalomkioltó-elfedő fájdalomcsillapító nélkül csökken, tudhatjuk, jó irányba megyünk, ha nő, akkor arról az útról visszatérülni a hasznos. Vagyis hasznos lenne, ám sajnos sokszor inkább fájdalomcsillapítókat, elfedő szereket, elfedő cselekedeteket használunk ahelyett, hogy mernénk érezni a fájdalmat. Miért is? Arra jutottam ebben a kérdésben, hogy talán azért, mert nem akarunk irányt változtatni, nem akarunk más úton járni, akkor sem, ha az éppen járt út fájdalmas, de azt sem akarjuk, hogy fájjon. Ezért kell a fájdalomcsillapító, a tompító. És ez a tompító lehet szer, lehet cselekedet, szokás, a lényeg, hogy hasson. 

Erről a fájdalmas témáról csak nagyon súlyos képek jutnak eszembe. Egyszer találkoztam egy emberrel, akinek azért égett meg a keze, mert nem érez benne fájdalmat. És én is szedtem kilenc napig fájdalomcsillapítót a vakbélgyulladásomra. És ha a gyógyszervegyészet tudott volna elég erős fájdalomcsillapítót előállítani, akkor már nem élnék. Azért van a fájdalom, hogy valamin változtassunk. Valamin, életmódon, életfelfogáson. Fizikai vagy lelki dolgon, hozzáálláson, cselekedeten. A fájdalom motivál. A két nagy motiváló közül ez az egyik, talán az erősebbik. Örömben részesülni és a fájdalmat elkerülni, ez a két dolog hajt végsősoron mindenkit. 

A világ nagy hazugsága, ha tagadja vagy természetellenesnek nyilvánítja a fájdalmat. A fájdalom olyan, mint egy szalagkorlát a szakadék szélén. De ha nem akarjuk tudomásul venni, akkor elfedjük a fájdalmat ezzel-azzal, aztán szépen megyünk bele a szakadékba. Van út, melyen mehetnénk, de sokszor nem értjük, jobban akarjuk tudni még a Mindentudónál is, aztán persze fáj. Ha meg fáj, akkor csillapítjuk a fájdalmat, ahogy tudjuk. Ha jól sikerül a fájdalomcsillapítás, akkor belehalunk a vakbélgyulladásba. 

De nagypéntek után mindig jön a húsvét. A keresztút után a feltámadás.

Holnap folytatjuk.

2 megjegyzés:

  1. Óóó. De jó volt olvasni. Végre egy reális és bölcs ember. Bátor ember.
    A világ felszínessé és üressé válik, ha nem vállaljuk a fájdalmat. És értelmetlenné is.
    Jó hogy van, aki nem csak a nyuszikról beszél. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Orulok, hogy ez a pentek nekem is gyumolcsnap.
    Annyira emlekszem meg a tortenetedre, amikor valoban egy csoda volt, hogy eletben maradtal.
    Ugy lettunk megalkotva mi elolenyek, hogy a fajdalomra figyeljunk, mert az egy veszcsengo. Csillapitani pedig csak akkor szabad, amikor mar 100 %-ban biztosak vagyunk abban, hogy mi okozza, es el tudjuk kezdeni az oki kezelest is. Borzaszto lehet ugy elni, hogy valaki soha nem erez fajdalmat. Eletveszelyes minden napja.
    Nem fogja erezni, ha elvagja, megszurja, megegeti magat.....
    En is nagyon orulok Gyongyi ennek a sok szep gondolatnak, hogy a bejegyzes nem a nyuszikarol szolt, hanem tanulsagos, igaz gondolatokrol! :-)

    VálaszTörlés