Oldalak

2011. január 20., csütörtök

Huszadik lépés:Lépjünk szövetségre!



Hogy itt vagyunk néhányan, és együtt gondolkodunk a mindannyiunkat így-úgy érintő problémákról, már ez egyfajta szövetség. De ennél még sokkal fontosabb, hogy önmagunkkal lépjünk szövetségre.

Szinte látom az elkerekedő szemeket, hogy azt meg már hogyan? Induljunk ki abból, hogy  szlogenszerűen mondogatjuk, hogy legyőzzük magunkat, erőt veszünk magunkon stb. Ám érdemes ezt a dolgot átgondolni egy kicsit. Ugyanis, ha  önmagam ellen harcolok, bármelyik fél ki győz, én vesztes leszek. 

Ha harcolni tudunk  magunkkal, akkor szövetkezni is tudunk. Mi lenne, ha nem legyőzni igyekeznénk önmagunkat, hanem megérteni, aztán meg a legyőzés helyett meggyőzni. Tehát szó sincs arról, hogy azt ajánlanám, hogy kifogást keresve engedjünk a könnyebbik ellenállás irányának. és maradjon minden a régiben.  Viszont azt javaslom, hogy a fogvicsorító akarás helyett válasszuk a gondoskodó figyelem eszközét a változásra. Figyeljünk a következményekre! Ha tényleg a biztonságérzetet jelenti a túlsúly számunkra, akkor ha azt elvesszük, érdemes kigondolni, mit adunk helyette. Eszembe jut, amikor az iskolában az egyenleteket kezdtük tanulni. Úgy magyarázta a tanár néni, hogy a mérlegnek mindig egyensúlyban kell lennie. 

Az a tapasztalatom, hogy a rendszeresség sokat segít a biztonságérzet kialakulásban. Az étkezési idők rendszerességet biztosítanak. A napok meghatározott sorrendje úgyszintén. Ha a testünk megszokja ezt a rendszert, már ezzel is nő a biztonságérzetünk. A sok gyümölcs és zöldség sok vitamint tartalmaz, és ez jó, ez is erősít. Ezzel a négynapos étrenddel a táplálkozásunk is kiegyensúlyozott, hiszen négy napon belül megkap mindent a szervezet, amire szüksége van. És ha figyelünk a minőségre, az is ezt erősíti. És mindenki maga tudja a legjobban, hogy hogyan lehetne önmaga szövetségese abban, hogy növelni tudja a biztonságérzetét. (Nekem most az lenne a legfontosabb, hogy kialudjam és kipihenjem magam. Lehet, hogy rajtam kívül más is van ezzel így? :) ) 

Extrém gyümölcsnap

 
A múltkor felvetődött, hogy van, akinek nehéz a gyümölcsnap, mert egész nap nincs kedve édeset enni. Akkor sedith ötlete http://edithreceptjei.blogspot.com/2008/10/gymlcsnapi-ss-ebd.html nyomán elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen lenne egy sós gyümölcssaláta. Háát.. De ha már kísérleteztem, meg is osztom veletek az eredményt. Legalább is a kevésbé szörnyűeket. Ugyanis sem almával sem ananásszal nem sikerült olyan összeállítást kigondolnom, ami szerintem az ehető kategóriába tartozik. Bár én megettem. De az nem számít, mert hihetetlen dolgokat képes vagyon megenni.  :)
 
Amit a banánnal összehoztam, az is határeset. De a körtés variációk már akár ehetőnek is nevezhetők. Nem is szokványos módon írom le ezeket a recepteket, ezzel is jelzem, hogy érdemes őket fenntartással kezelni.
Citromos banán sós földimogyoróval


A banánt apróra vágtam s citrommal meglocsoltam, a hántolt napraforgómagot ledaráltam (A botmixer megfelelő részével.) A sós pörkölt földimogyorót mozsárban egy kicsit megtöretem. A banánra szórtam a kétféle magot.
Fűszeres körte dióval

A téli körtét gyufaszálnyira vágtam, megsóztam, és nagyon kevés kurkumával és görögszénával ízesítettem (kesernyés ízt adtak), s durvára vágott diót szórtam rá.

Körte grapefruittal és sós mogyoróval

A gyufaszálnyira vágott körét és grapefruitot összekevertem és megszórtam durvára tört sós földimogyoróval. (Nekem ez volt ebben az agymenésben a legszerencsésebb alkotás.)

Fokhagymás körte
 
 (Kicsit durván hangzik... :) )
A gyufaszálnyi körtedarabokat egy egészen pici fokhagymával és citrommal ízesítettem, és durvára tört sós földimogyoróval és darált hántolt napraforgómaggal szórtam meg. (A napraforgó mind a két esetben jó ötletnek bizonyult.)
Ananász grapefruittal

A végén azért készítettem egy „normális” gyümölcssalátát is ananászból és grapefruitból egy kis kesudióval.

Hogy mindez mennyire lenne jó annak, akinek az édes sok a gyümölcsnapban, azt nem tudom. De én elég jól elszórakoztam. És elhatároztam, hogy annak ellenére, hogy az első próbálkozásom nem hozott átütő sikert, még fogok ezzel a dologgal foglalkozni.
Van tapasztalatotok a hasonló jellegű dolgokkal? 


A huszadik lépésben szövetségkötést ajánlok. Szövetséget a hasonló élethelyzetben lévőkkel, akikkel tapasztalatokat cserélhetünk, de szövetséget elsősorban önmagunkkal. Egy olyan magunkkal kötött megállapodást, hogy ha el is visszük a hájkerítést, de azért adunk helyette olyan dolgokat, melyek szintén jelenthetnek biztonságot. 



Holnap folytatjuk.

10 megjegyzés:

  1. Én simán megeszem a gyümölcssalátámat sós kesudióval, vagy sós mogyoróval. Elfajzott vagyok. :):) Nekem ez nem jelent gondot, szinte minden nap teszek valami sósat is a gyümölcsbe. Talán mert a kínai konyhát is szeretem, a maga sós-édes, édes-savanyú variációival. Pl az egyik kedvenc ételem, az aszalt gyümölcsökkel mézben pácolt sós-borsos hús. Imádom!
    A másik témáról.
    Nagyon érdekes amit mondasz és napok óta ugyanezekre gondolok. Valahogy békébe kerültem most önmagammal, és mi ketten, a testem és én, megvagyunk egymással. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerencsere en is kaphato vagyok mindenfele extrem parositasok, izek bevallalasara. :)
    A psziches tamogatasert pedig kulon koszonet! Mert konnyu lenne elcsabulni egy-egy tiltot falatert a nem megfelelo idoben es ehhez azert nagy onfegyelem kell. De valamit valamiert... es inkabb meggyozom magamat, hogy maradjak a helyes uton! Mert a kilok csak igy fognak apadni!
    Eljen a szovetseg! :)

    VálaszTörlés
  3. Mi is eszünk sósat meg édeset együtt. A Juli rendre ette a kakaóscsigát savanyú uborkával:):)

    Azt hiszem egymás bíztatása a könnyebb, mint az önmagunk fegyelmezése. Kicsit tudathasadásos a dolog, és igen győzködni kell magunkat, hogy mennyivel jobb lesz akárhány kilóval könnyebben.
    Elég jól megy, és ha a mérleg is segít, akkor aztán főleg.
    Ma gyümölcsnap, ezen a napon biztosan könnyebb lesz mindenki.
    Hát rajta, fogyásra fel !

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Csak egy hete csatlakoztam Hozzátok,nagyon jó,hogy mindig van aktuális étel kínálat!Szeretnék ajánlani egy nem édes gyümölcssalátát Gabriella holland konyhájából:
    http://gabriellakonyhaja.blogspot.com/2011/01/granatalmas-grepfrutos-salata.html
    Remélem elnyeri a tetszéseteket!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Hát igen, önmagam egy nehéz eset. Az akaraterőm egy kicsit gyenge. Hamar lelkesedem, aztán könnyen feladom. Ha nem is irok minden nap, de minden nap olvaslak Benneteket, és sok erőt meritek Belőletek.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!!
    Szövetségre lépni magunkkal??Igen!!Tegnap össze vissza cikáztam a fejembe a gondolatok!!
    Na ezt a 90 napot ki kell bírni.....és utána mi lesz??Nem ez,nem megoldás!!!Rá kellett,hogy jöjjek ezután másként kell táplálkoznom!!!
    Ez nem 90 napról szól ennél sokkal többről kell,hogy szóljon!!Ez a pszichowellness!!
    Gyümölcsnapon nem érzem magam egyáltalán erősnek,mint a többi napon!!Tegnap /gyüminapom volt!/ megpróbáltam csak nyers gyümölcsöket enni és sajnos nem csak az étkezési időkben ettem azt.Főleg mogyorót rágcsáltam.Amíg a levest ettem nem volt gondom,de nekem csak a nyers gyümölcs kevés!!Viszont jó hírként azt is le tudom írni,hogy nem égett a gyomrom!!
    Segítsetek,hol rontom el ezt a napot????
    A többi nappal nincs semmi gondom sem!!
    Érdekesek ismét a salátáid M!!Még soha nem kóstoltam a sósat az édessel!!Most még azt gondolom nem is merem!:):)
    Kedves Társak!!Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!!!

    VálaszTörlés
  7. Mindenki meginog néha Kati. Ne add fel. Nem könnyű, én ma rendesen főztem, este vendégeink lesznek, vacsorát is kapnak:) De valahogy ma hidegen hagy a többi ennivaló. Máskor meg már délelőtt húst meg kenyeret ennék.
    De fogyok, és ez inspirál. Meg az is, hogy tegnap megint sokat kellett gyalogolni, és jobban elfáradtam, mint kellene.
    Ne más kedvéért csináld, önmagadért. Milyen csinosak leszünk ! minden ruha, ami a szekrényben csak lóg a vállfán, ránk jön. Nyáron strandolni megyünk, télen meg termálfürdőbe.
    Na én ilyenekre gondolok. És néha kell enni korábban a vacsorát, vagy egy almát vagy valamit. Hogy legalább a szétválasztás az megmaradjon.

    VálaszTörlés
  8. Hógolyó, ez most az én saját véleményem, Gyöngyi majd megírja a sajátját.
    A 90 naposban a gyümölcsnapon mindenféle gyümölcsöt lehet, egész nap. De talán egy sárgarépa vagy egy karalábé sem szentségtörés. Nyersen.
    A fő szabályokat betartva némi rugalmasság belefér. Gondolom én :)

    VálaszTörlés
  9. Vízicsibe, ez jó hír! :)

    Ircsike, ez az! :)

    Gondaanyu, jó olvasni a soraidat.
    A Hógolyónak írottakhoz annyit mondanék, hogy alapvetően én gyümölcsnapon is csak evésidőben javaslom az evést, és a kalóriák miatt lehetne zöldséget is enni gyümölcsnapon, de azt mondják, azok másként emésztődnek, ezért jobb, mégsem eszünk zöldségeket gyümölcsnapon. DE!!! az étkezési idők mellett a rugalmasság is nagyon fontos!!! Tehát nem akkora tragédia, ha valami nem a szabályok szerint történik. Sokkal jobb, ha néha egy kicsit eltérünk a főcsapástól, mintha fogvicsorgatva haladunk. :)


    Szazala, örülök, hogy jöttél. Üdv. a klubban. Köszönjük a linket. A salátalevelek nélkül kiváló ötlet gyümölcsnapra. :)


    Kati, senki sem tökéletes, de egy-egy tulajdonságunk nem is végleges. Ha egy tulajdonságunk nem hasznos számunkra, akkor apránként meg tudjuk változtatni. És az, hogy itt vagy velünk, azt mutatja, hogy elhatároztad a változást, és ha ez így van, akkor szép apránként ez meg is fog történni. :) TÜRELEM! És gyere mindig. Együtt könnyebb. Várunk.


    Hógolyó, a változás lépésről lépésre halad. Úgy gondolom, akkor lesz könnyebb a gyümölcsnap, ha már eléggé megváltozik a véleményed a gyümölcsökről. A gyümölcs tökéletes táplálék. A legjobbak egyike. Nagyon hosszú ideig egészségesek maradnák akkor is, ha csak gyümölcsöket és olajos magvakat ennénk. A baj gyökre ott van, hogy a gyümölcsöket ráadásként szoktuk enni. nem vagyunk ahhoz szokva, hogy „rendes ételnek” tekintsük őket, pedig azok! De ezt a szokást át lehet értékelni. De az evésidők betartása fontosabb a gyümölcsnapnál. Hasznosabb, ha az evésidőkhöz ragaszkodsz inkább, mint a gyümölcsnaphoz. Ha nem megy könnyen, akkor még nincs itt az ideje. De eljön majd az is. És neked is azt mondom, mint Katinak: TÜRELEM! :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm Gondaanyu a segítségedet!!!!:):)
    Gyöngyi!!Látod ismét tanítottál velem valamit!!:):):)
    Én bizony fogcsikorgatva csináltam végig eddig a gyüminapokat!!Nem is gondoltam volna,hogy esetleg kihagyhatom, 1×2× átugorhatom.
    A többi nappal semmi bajom,nagyon élvezem az új ízeket,és eszembe sem jut,hogy megszegjem az evésidőket!!Köszönöm neked,hogy figyelsz rám,ránk!!
    A többi társnak is köszönöm a jó recepteket!!:):)
    További sikeres fogyást mindenkinek!!

    VálaszTörlés