Oldalak

2010. július 17., szombat

Tök (-jó-) ebéd


Hogyan kell tökfőzeléket főzni? No, ezen jól el lehet vitatkozgatni. Szerintem lehet így is meg úgy is. A klasszikus ugye olyan, hogy kapor van benne és savanykás, paprika meg nincs benne. De lehet, hogy azért mondom, hogy ez a klasszikus, mert gyerekkoromban ilyen volt a tökfőzelék. Aludttejjel készítve. Gyerekkoromban nem is szerettem, azóta ez már megváltozott.

Aztán megtapasztaltam, hogy anyósom egész másként csinálja. Igazából nem "tanultam meg", csak kikövetkeztettem a kész ételből, ahogy ez már nálam szokás. A férjemnek nagyon ízlett, így ezt a változatot főztem éveken át. Most, hogy Anya velünk lakik, néha ilyen, néha olyan tökfőzelék van. Ma ilyen volt:

Tökfőzelék, ahogy BS szereti:

Zsíron apróra vöröshagymát val dinszteltem, míg a hagyma pirult, egy közepes tököt félbevágtam, meghámoztam, kanállal kikapartam a belét. Legyalultam és a megdinsztelt hagymához kevertem. S hagytam főni.
Mivel nem sózom be előre a tököt, és nem nyomkodom ki a levét, elég sok levet enged. Szórtam rá őrölt pirospaprikát és egy kanál lisztből, három kanál tejfölből habarást készítettem, ezzel sűrítettem be az ételt. Annyi vizet tettem hozzá, amennyivel a habarás tálkáját kiöblítettem.

Lehet, hogy furcsa ez a spórolós főzésem, de idegesít, ha az alapanyag főzés közben pocsékolódik. Tegnap már írtam, ha a padlizsánt nem sózom be előre, mert nem zavar a picit kesernyés íze, sőt szeretem. De más zöldséget sem sózok be, nem csavarom ki a levét. Fogalmam sincs, hogy ez miért szokás. Erre még senkitől nem kaptam feleletet. Miért is kellene besózni és kicsavarni a tököt például? Szóval, én ilyesmit nem csinálok, és szokott ízleni a főztöm.

A tökfőzelékhez "klasszikusan fasírt való". :) Amíg a főzelék készült fél kiló darálthúsból készítettem is fasírtot, csak, hogy nem "klasszikus" módon. A kenyér helyett ugyanis a kikapart tökbéllel lazítottam a húst. A magok még nagyon fiatalok voltak, és jő ötletnek bizonyult ez a megoldás.

Tökös fasírt


Fél kiló darálthúshoz (sertés-dagadó) hozzáadtam a tök kikapart belét és egy egész tojást. ztam, borsoztam, belezúztam 3 gerezd fokhagymát. Túl lágynak találtam a masszát, ezért belekevertem még 3 kanál prézlit. Kis húsgolyókat formáztam vizes kézzel, és bő forró zsírban kisütöttem.

Az eMpszi ajánlása szerint nyári húsnapi étel.

5 megjegyzés:

  1. Én sem szoktam sosem besózni előre és kifacsarni semmit. (Kivéve az egyik savanyúságomat, de az csak úgy áll el.) Éppen ma írtam Mandyhez, hoyg szerintem fölösleges is. Mindig az az érzésem, hogy csomó tápanyagot, vitamint miegymást kidobok így belőle. Lehet nem így van, de én így gondolom.
    Így paprikával még nem próbáltam, de te próbáltad-e fokhagymával? Mert én igen, és azóta mindig teszek bele. :)
    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  2. Személy szerint a padlizsánt mindig besózom a kesernyés íze miatt :), viszont tökfőzeléknek való tököt még nem csináltam. De a család mindig besózza

    VálaszTörlés
  3. Gyöngyi, nézd csak, mámint olvasd!:)
    http://mandyeszik.blogspot.com/ (a cím nélküli bejegyzés)

    VálaszTörlés
  4. Edit, még a fokhagymás változatot nem próbáltam, de jónak tűnik. Legközelebb megpróbálom. És köszönöm, hogy szóltál Mandyról. :)

    Bianka, érdekes lehet, hogy hogyan is alakulhattak ki ezek a dolgok. Biztosan volt alapja valami valamikor. :)

    VálaszTörlés
  5. Ide is írtam tegnap, csak mindig elfelejtem azt a fránya szóellenőrzést...

    Soha nem sózok semmit be, kivételt csak a hagymasalátával teszek, de azt sem nyomkodom ki.

    A tökfőzeléket meg pont így készítem. :)

    VálaszTörlés