Oldalak

2010. április 29., csütörtök

Szentgyörgygomba és salátaboglárka





Hivatalos neve május pereszke. A kevés tavaszi gombák egyik. A megfigyelések szerint már Szent György napján (április 24.) megjelenik (ezt a pécsi piac is bizonyítja), ezért is nevezik szentgyörgygombának. Csak egy keveset vettem megkóstolni. Aznap vettem a salátaboglárkát is. Úgy gondoltam, hogy a salátában nem mutatna jól a boglárka szára, ezért lecsipkedtem, s úgy gondoltam, hogy hozzáadom a gombához. Így is tettem. Vajon pároltam a gombát az apróra vágott boglárkaszárral, medvehagymával, sóval, borssal. A végén még egy kis snidlinggel is megszórtam. Nagyobb tömegben önálló köretként is megállhatja a helyét. De pirított kenyérrel önálló vacsoraként is el tudnám képzelni. Meg tojással is. No, majd még kísérletezem vele, hiszen csak most kezdődik a május.

A salátaboglárka is megtetszett az erdei embereknél a piacon. Aztán a kísérletező kedvem nem tudta otthagyni.

Mint mondtam, lecsipedtem a szárát, vágtam hozzá egy kis újhagymát, retket, egy kis citromos – olajos öntetet tettem rá. Üde tavaszi íze volt.

Tudtok valamit a szentgyörgygombáról? És a salátaboglárkáról? Valami jó ötlet?

Az itt szereplő ételösszetevők mind a semleges kategóriába tartozik. Így akár hús-, akár zöldség-, akár tésztanapon jó lehet attól függően, hogy milyen étel mellé társítjuk.

3 megjegyzés:

  1. A perezskefélék kemény, roppanó húsúgombák, ezért akár aszalható (szárítható), eltehető befőttnek, készíthetünk belőle savanyított gombát.

    Bár a májusi pereszke lisztes íze, illata nekem nem annyira tetszik, de mindent el lehet belőle készíteni, amit a csiperkéből is.

    Amúgy meg én vagyok a finnyásm, és ráadásul minek válogatok, amikor ez a legelső tavaszi gombák egyike :) Az erdőjáró annak örül, amit talál .)

    VálaszTörlés