Oldalak

2010. április 29., csütörtök

Csicsóka

Még eddig csicsókát sem ettem. Pénteken láttam a piacon. Az asszony árult vetnivalót is. Vettünk párat vetni, párat enni. Azt mondta, nyersen is jó, főzve meg kicsit a fagyott krumplira emlékeztet. Mindkettőben igaza volt.

Öcsémmel is szóba került. Ő mondta, hogy szokták csinálni főzve vinaigrette mártással, meg pürének is, mint a krumplit. Aztán küldött 40 csicsókareceptet – franciául. . Első nekifutásra úgy gondoltam jó lesz az a vinaigrette-s.

Szóval: Megfőztem a csicsókát, mint a hajában főtt krumplit. (Elég sokáig főtt és szinte fekete lett a vize. Ez így jól van? Tudja valaki?)

Mikor meghűlt, leszedtem a héját, s kis darabokra vágtam. Olívaolajból, balzsamecetből, mustárból kis borssal, sóval megcsináltam a mártást, felkarikáztam pár szál újhagymát, belekevertem a csicsókával együtt. Nem mondom, hogy soha jobbat, de egész tűrhetőnek találtam. A vetnivalót meg Ferenc elvetette. S ha majd terem a kertben, akkor jó sok csicsókareceptet kipróbálok majd. Hát addig nem biztos. Azt hiszem, nem hatszor jobb a csicsóka, mint a krumpli, viszont hatszor olyan drága.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése